Szafi Reform mézes puszedli

A karácsonyi asztalról akkor sem hiányozhat a mézes puszedli, ha a család nem fogyaszt búzalisztet, fehér cukrot és tejet.
A rengeteg, jobbnál jobb lisztkeveréknek köszönthetően már ezeket a hagyományos kekszeket is el tudjuk készíteni gyorsan, mindenmentes verzióban.
Mézet kizárólag ilyenkor eszem, mint a felsorolásból is látszik, nagyon minimális mennyiségben. Egyszerűen azért, mert ehhez a desszerthez KELL.
Aki nem fogyaszt mézet, nyugodtan hagyja el a receptből.

Hozzávalók:
– 150 g Szafi Reform süteményliszt
– 80 g kókuszolaj
– 30 g méz
– 2 tk. mézeskalács fűszer
– csipet só
– fél tk. szódabikarbóna
– 1 tk. citromlé
– 2 db L-es tojás
– 1 tk. natúr kakaópor
– 1 dl víz
Habhoz: egy tojásfehérje + 30 g por eritrit

A hab hozzávalóin kívül az összes többi alkatrészt gyúrjuk össze egy lágy masszává és 10 percre tegyük a fagyasztóba, hogy formázhatóvá dermedjen.

Egy tepsit kibélelünk szilikonos sütőlappal, a sütőt pedig 190 Celsius – fokra előmelegítjük.

A tésztából kisebb diónyi darabokat csípünk, golyókká formázzuk és a tepsibe téve kissé lelapogatjuk őket.

1 – 2 cm helyet hagyjunk köztük, mert picit megdagadnak majd.

15 perc alatt készre sütjük és rácson kihűtjük.

A cukormázhoz a tojásfehérjéket gőz fölött elkeverjük a porított édesítővel, előbb kézi habverővel, majd miután elolvadt az eritrit, kézi mixerrel fehéredésig keverjük.

A még meleg, édesített habba mártogatjuk a kekszeket és így hagyjuk kihűlni.

Egy óra múlva szépen rákeményedik a hab, ropogós lesz.

A keksz másnap is puha, omlós.

A megadott mennyiségből nekem 30 db lett.

Webáruházunkban minden hozzávalót megtaláltok kedvező áron, gyors és olcsó házhoz szállítással, melyet a GLS futárszolgálat végez.

Nézzetek be Hozzánk: www.naturkucko.hu

Mandulás szaloncukor

Istenien édes, tömény és mandulásabb már nem is lehetne ez a paleo bonbon, ami nálunk biztosan felkerül idén a fenyőfára!
Pillanatok alatt elkészíthető, túl nagy anyagi befektetést nem igényel és mosogatni is csak néhány tálat kell utána.

– 10 g pirított dió
– 30 g szeletelt mandula
– 40 g Cocomas
– 40 g por eritrit
– 60 g kókuszolaj
– 30 g mandulaliszt
– 2 ek. eritrit
– 10 g konjakliszt

A diót és a szeletelt mandulát kétkéses aprítóban minél jobban ledaráljuk, egy keverőtálba öntjük és hozzáadjuk az összes többi hozzávalót.

Kézzel alaposan összegyúrjuk, hogy egy testes masszát kapjunk, amit fél órára bedobunk a hűtőbe.

Ezután kisebb dió nagyságú gombócokat csipkedünk a tésztából és szaloncukor – formára alakítjuk, szilikonlappal bélelt tálcára pakolgatjuk és visszatesszük a hűtőbe.

Vízgőz felett felolvasztott paleo étcsokiba mártjuk és hűvös helyen dermedni hagyjuk.

Webáruházunkban minden hozzávalót megtaláltok kedvező áron, gyors és olcsó házhoz szállítással, melyet a GLS futárszolgálat végez.

Nézzetek be Hozzánk: www.naturkucko.hu

Paleolit Éléskamra mákos bejgli

Bejgli … sokadik felvonás. A töltelék viszont nem változott!
Amennyire nem szerettem a hagyományos változatot, annyira bejön a paleós. Ez van. Már ezért megérte életmódot váltani 🙂

Hozzávalók:
– 1 csomag Paleolit Éléskamra ünnepi bejgli lisztkeverék
– 4 db M-es tojás
– 20 ml citromlé
– 50 ml víz
– 60 g kókuszolaj
– Töltelék: 180 g eritrittel ledarált mák + 2 ek. Cocomas + 1 rúd vanília mag + 50 g kókuszolaj

A lisztkeveréket egy tálba öntjük, és alaposan elkeverjük.
Egy másik tálba ütjük a tojásokat, hozzáadjuk a vizet, a citromlevet és a kókuszolajat, homogénre keverjük és a liszthez öntjük.

Kézzel alaposan átgyúrjuk és 10 percre a hűtőbe dobjuk.

A tölteléknek valót egy villával kikeverjük és pár percet pihentetjük.

A tésztát ketté vesszük, mindkét bucit téglalap – alakúra nyújtjuk egy szilikonos sütőpapíron, megtöltjük őket, majd egy kibélelt gáztepsibe tesszük.

A tetejüket szurkáljuk meg néhány helyen!!

A sütőt 190 Celsius – fokra előmelegítjük, és a rudakat 30 perc alatt készre sütjük.

Webáruházunkban minden hozzávalót megtaláltok kedvező áron, gyors és olcsó házhoz szállítással, melyet a GLS futárszolgálat végez.

Nézzetek be Hozzánk: www.naturkucko.hu

Szafi Reform kürtős kalács

A kürtős kalács igazából bármikor aktuális és mennyi desszert, alkalomhoz illővé leginkább a fűszerezéssel tudjuk varázsolni.

Nálunk már megy a karácsonyi hangolódás, így én most fahéjas eritritbe burkoltam őket, de jó szívvel ajánlom a darált diót vagy mandulát, kókuszreszeléket, mézeskalács fűszert, porított édesítőt, őrölt török mogyorót, tokaszalonna darabokat 😀 … tényleg csak a fantáziánktól függ.

Hozzávalók:
– 160 g Szafi Reform nyújtható édes lisztkeverék
– 90 g tojássárgája
– 2 dl langyos kókusztej
– 35 g kókuszolaj
– 10 g makadámdióliszt
– 10 g NoCarb rost sütőmix
– kenéshez: tojásfehérje + tetszés szerinti ízesítés

Mivel nincs profi (meg úgy egyáltalán semmilyen) kalács – sütő felszerelésem, így wc-papír gurigákkal oldottam meg a formázást: alufóliába tekertem a gurigákat, s erre csavartam a tésztát.

A tojásfehérjén és az ízesítésen kívül minden hozzávalót összegyúrunk és fél órát pihentetjük.
Hat egyenlő részre osztjuk a tésztát, bucikat formálunk belőlük és egyenként téglalap alakúra nyújtjuk mindet két szilikonlap között.

Pizzavágóval kb. 1 cm – es csíkokra vágjuk a tésztát és óvatosan a formára csavarjuk úgy, hogy éppen ne fedjék egymást a csíkok, de szorosan egymás mellett legyenek.
Minddel így járunk el szépen sorban.

A tojásfehérjét villával lazán felverjük, megkenjük vele a rudakat, tetszés szerint ízesítjük és szilikonlappal bélelt tepsibe állítjuk őket.

180 Celsius – fokra előmelegített sütőben 20 percig sütjük, majd légkeverésre kapcsolunk, és 100 Celsius – fokon 15 perc alatt kissé megszárítjuk.

Kihűtve a legfinomabb, amikor kicsit ropogós a széle.
A gurigákról is így a legkönnyebb lehúzni.

A megadott mennyiségből nekem hat darab, egyenként 10 cm hosszúságú mini kalács lett.

Webáruházunkban minden hozzávalót megtaláltok kedvező áron, gyors és olcsó házhoz szállítással, melyet a GLS futárszolgálat végez.

Nézzetek be Hozzánk: www.naturkucko.hu

Pillecukor

A méz mennyisége miatt erősen kompromisszumos édesség, én azonban az adventi időszakban 1-2 darabot igenis bevállalok, a mézeskaláccsal együtt – a hedonizmus oltárán áldozva 😀
Egyébként eléggé kiadós mennyiség, szóval sokfelé oszlik a méz, ezt mindenki maga tudja, kinek – kinek mennyi fér bele.

Hozzávalók:
– 1.5 dl méz
– 2 dl víz
– 2 csapott tk. zselatin
– csipet só
– 2 ek. citromlé
– bambuszrost liszt a forgatáshoz
– opcionális: természetes ételszínező (céklapor, gránátalmalé, meggylé, stb.)

Fél dl vízben feloldjuk a zselatint és félretesszük.

Egy kisebb lábasba öntjük a maradék vizet, a sót, a mézet és a citromlevet, majd kis lángon melegíteni kezdjük, folyamatosan kevergetjük.

Mielőtt forrni kezd, hozzáadjuk a vízzel elkevert zselatint és legalább langyosra hűtjük.

Egy magas falú tálba öntjük, kézi mixerrel habosra keverjük és szilikonos formákba, vagy sütőlappal bélelt tepsibe öntjük.
A sütőlapot feltétlen kenjük ki alaposan kókuszolajjal, hogy biztosan ne ragadjon bele!!

Pár órát pihentessük a hűvösön, ezután vizes késsel tudjuk szeletelni.

Bambuszrost lisztbe forgatjuk.

Webáruházunkban minden hozzávalót megtaláltok kedvező áron, gyors és olcsó házhoz szállítással, melyet a GLS futárszolgálat végez.

Nézzetek be Hozzánk: www.naturkucko.hu

Szafi Reform mákos derelye

Gyorsan összedobható édesség … nem csak karácsonyra. Mivel a mi családunk szeret mindent, ami mákos, így ez a finomság nálunk az év bármely időszakában telitalálat. Olcsó, gyors, kiadós, finom. Tökéletes!

Hozzávalók:
Tészta:
– 120 g Szafi Reform nyújtható édes lisztkeverék
– 30 g kókuszolaj
– 1.5 dl langyos kókusztej

Töltelék:
– 120 g eritrittel ledarált mák
– 3 ek. citromlé
– 50 g kókuszolaj
– 1 db L-es tojás
– 1 rúd vanília magjai

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, s félretesszük.

A töltelék hozzávalóiból egynemű masszát keverünk és pár percre hűtőbe tesszük, hogy kissé megdermedjen.

A tésztát három részletben kinyújtjuk két szilikonos sütőlap között, majd derelyeszaggatóval formázzuk, megtöltjük és szilikonlappal bélelt tepsibe tesszük.

A megadott mennyiségből 15 db derelye lesz, ami kényelmesen elfér egy hagyományos méretű gáztepsiben.

190 Celsius – fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt megsütjük, kihűtve tálaljuk.

Webáruházunkban minden hozzávalót megtaláltok kedvező áron, gyors és olcsó házhoz szállítással, melyet a GLS futárszolgálat végez.

Nézzetek be Hozzánk: www.naturkucko.hu

Gesztenyés szaloncukor

Karácsonyi ízek, illatok, formák és bonbonok … a gesztenyés szaloncukor mindig is az egyik kedvencem volt, hát most megalkottam a saját verziómat glutén, cukor és adalékanyagok nélkül.

Szeretettel ajánlom mindenkinek, mivel nem túl macerás, nagyon gazdaságos és kellően tömény édesség – büntetlenül!

Hozzávalók:
– 25 dkg natúr gesztenyemassza
– 6 csapott ek. eritrit
– 6 ek. kókuszolaj
– 2 ek. kókusztejszín
– 1 ek. natúr kakaópor
– 5 ek. szőlő- vagy meggylé
– 1 tábla étcsokoládé

A táblás csoki kivételével az összes hozzávalót egy tálba tesszük, alaposan összegyúrjuk és félretesszük.

A csokit gőz felett felolvasztjuk (kevés kókuszolajat tegyünk hozzá) és a szilikonos bonbonforma aljára öntögetünk egy – egy evőkanálnyit.

Egy órára hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen, majd a gesztenyés masszából nyomkodunk mindegyik formába, leöntjük a még folyékony csokival és pár óra visszatesszük a hűtőbe.

A kókuszolajnak köszönhetően tökéletesen összedermed így könnyen kipattintható a formából.

A megadott mennyiségből kb. 30 db bonbon lett.

Paleolit Éléskamra kakaós derelye

Ez a derelye hasonlít ahhoz a kakaós kalácshoz, amit annak idején a menzán kaptunk.
Ropog benne a cukor és folyik ki belőle az édes lé, húúú de imádtam!
Na, ezt próbáljátok ki!!

Hozzávalók:
– 1 csomag Paleolit Éléskamra nyújtható tészta (édes)
– 4 db M-es tojás
– 20 ml citromlé
– 50 ml víz
– 65 g kókuszolaj
– 50 g édesítő

Töltelék: eritrit + kókuszolaj + natúr kakópor

A tojásokat elkeverjük a citromlével, a vízzel és a kókuszolajjal, majd hozzáadjuk a lisztkeveréket és az édesítőt, csomómentesre gyúrjuk és 20 percet pihentetjük.

A tésztát bambuszrost liszttel megszórt deszkán vagy szilikonos sütőlapon kinyújtjuk, derelyeszaggatóval formázzuk, kakaókrémmel töltjük, kibélelt tepsibe pakoljuk és 190 Celsius – fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt megsütjük.
Kihűtve kínáljuk.

Karamellás szaloncukor

Már látom, hogy idén ez a szaloncukor lesz nálunk a befutó 🙂 A datolyával szinte 100% – os karamell ízt és állagot tudunk elérni, s ha elég időt hagyunk a dermedésre, szépen lehet szeletelni is.
Nyugodtan tehetitek bonbon formába, abból kipattintva mehet rögtön a csokiba, majd a csomagolásba.

Hozzávalók:
– 120 g kimagozott datolya
– 160 ml kókusztej
– 1 ek. méz (elhagyható)
– 40 g ghee
– csipet só
– 30 g kókuszolaj
– 2 csapott tk. zselatin
– egy tábla paleo csoki

A tejet és a datolyát egy lábasba öntjük, időnként megkeverve melegíteni kezdjük. Addig főzzük míg a datolya pépesre nem puhul, ez kb. 10 perc.

Hozzáadjuk az összes többi hozzávalót (a csokit kivéve), alaposan elkeverjük és bonbon formákba töltjük.

Ha hagyományos formájú szaloncukrot szeretnétek, akkor egy szilikonos vekni forma tökéletesen megteszi.
Szépen kijön belőle a megdermedt massza és könnyen lehet majd szeletelni.

Pár órára hűtőbe tesszük és hatalmas önuralmat gyakorolva nem faljuk fel azon frissiben 🙂

A csokit vízgőz felett megolvasztjuk, a bonbonokat belemártjuk és a képen látható módon hagyjuk, hogy a csoki rádermedjen.

A megadott mennyiségből 20 db lett.

Kókuszos szaloncukor

Akár ajándék mellé, akár a mikuláscsomagba, akár a karácsonyfára dísznek. A csomagolás alapja mindenképpen sütőpapír legyen, abba nem fog beleragadni!

A hozzávalók:

– 20 dkg natúr kókuszreszelék
– 15 dkg por eritrit
– 2 dl főzött zselatin
– 4 dl kókusztej
– kevés rum
– 1 ek. citromlé
– 2 ek. kókuszolaj
– 5 dkg tiszta ghee

A kókusztejet egy lábasban feltesszük melegíteni és folyamatos kevergetés mellett, kis lángon feloldjuk benne az eritritet, majd félretesszük.

Elkészítjük a zselatint, az édes tejhez öntjük, majd egyenként az összes többi hozzávalót is belekeverjük.

Ha túl folyós, tegyünk hozzá egy nagyon kevés kókuszlisztet, ami felveszi a felesleges folyadékot.

Még azon melegében egy szilikonlappal bélelt tepsibe (20 x 30 cm) öntjük a masszát és hideg helyen minimum 3 órán át állni hagyjuk, hogy megdermedjen. Én hűtőbe tettem, de ha nincs túl meleg kint, elég kirakni a teraszra, lehetőleg biztonságos helyre 🙂

Akkor jó a lapos tömbünk, ha nem betonkemény, hanem akár kézzel is jól formázható, de késsel is szépen lehet szeletelni. Én most ez utóbbit választottam, nagyjából 55 db kocka lett belőle, a leeső részeket nem számolva, hanem sunyiban elmajszolva 🙂

Ezután már csak csokimázba kell mártanunk a kókuszos darabokat és a dermedést követően csomagolhatóak is.

A mázat olvasztott kókuszzsírból és natúr kakaóporból készítettem, édesítés nélkül.
Hibátlan!

Mivel ez a máz szobahőmérsékleten olvad, az is tökéletes megoldás, ha gőz felett felolvasztunk egy tábla paleo étcsokit és azzal vonjuk be a tölteléket.

A megadott mennyiségből 55 db, egyenként kb. 1×1 cm – es bonbon lett.