Székelykáposzta

Jó kis egytálétel, az őszi/téli időszakban igen gyakran kerül az asztalra Nálunk. Az egész család szereti, egyszerű elkészíteni és nagyobb mennyiség esetén több napra le van tudva a főzés 😉

Hozzávalók:

– fél kg sertés lapocka

– 1 kg savanyú káposzta

– 2 fej vöröshagyma

– 3 gerezd fokhagyma

– zsír

– víz

– fűszerek: só, bors, őrölt és egész kömény, babérlevél, őrölt paprika, egész fekete bors

A húst összekockázzuk, a hagymát felaprítjuk, a savanyú káposztát lecsöpögtetjük (a vecsésit én soha nem mosom le, véteknek tartom, de ez ízlés kérdése) és odakészítünk egy kancsó vizet a közelbe.

A felforrósított zsíron üvegesre pároljuk a vöröshagymát, rázúzzuk a fokhagymát, megszórjuk egész köménnyel és pár percig pirítjuk az egészet.

Félrehúzzuk a lábost, a hagymát megszórjuk kb. 2 ek. őrölt paprikával, sózzuk, fűszerezzük, beletesszük a babérlevelet is és felöntjük egy kevés vízzel.

Felforraljuk majd rádobjuk a húst és annyi vizet öntünk hozzá, hogy éppen ellepje az egészet. Fedő alatt félpuhára főzzük a húst, ha szükséges, menet közben többször pótoljuk a vizet.

Ha már majdnem megfőtt a lapocka, hozzákeverjük a káposztát és fedő alatt, időnként alaposan átforgatva fél óra alatt készre főzzük.

Kenyérlepény

Első paleo lepényeim egyike, ekkor (2010-ben) Nálunk még alig – alig voltak elérhetőek a maglisztek, a kényelmi keverékeknek pedig se híre, se hamva nem volt 🙂

Én pedig megoldottam 😀 Akkoriban így.

Hozzávalók:

– 50 g szezámmagliszt

– 30 g kókuszliszt

– 20 g lenmagliszt

– 4 tojás

– csipet szódabikarbóna

– 1 dl víz

– 1 tk só

– 30 ml olívaolaj/kókuszolaj

– pár csepp citromlé

– fűszerek: őrölt kömény, natúr ételízesítő, darált színes bors, majoránna

– 1 ek lenmagpehely (opcionális)

Egy tálban összekeverjük a liszteket, szódabikarbónát és a fűszereket, félretesszük.

Egy másik tálban felverjük a tojásokat a sóval, citromlével és az olajjal, hozzáadjuk a száraz alapanyagokat és annyi vizet (kb. 1 dl) öntünk hozzá, hogy sűrű krémes állagú legyen.

A masszát tetszőleges formába öntjük, a tetejét megszórjuk magokkal (opcionális) és 160 Celsius – fokon kb. fél óra alatt készre sütjük.

Légkeveréses fokozaton csináltam, a végén pedig átkapcsoltam alul – felül módra.

Fahéjas bébirépa

Ezt a tüzes köretet azoknak ajánlom, akik bírják az erőset. A nagyon erőset. Jómagam első körben kissé eltúloztam a paprika mennyiségét, úgyhogy kéretik figyelni 😀

Hozzávalók:

– 20 dkg bébirépa

– 1 – 2 db szárított chili paprika, ízlés szerint

– 2 gerezd zúzott fokhagyma

– só, csipet fahéj

– 1 ek. olívaolaj

A répát enyhén sós vízben roppanósra főzzük, lecsöpögtetjük és félretesszük.

Egy wokban felforrósítjuk az olívát, rázúzzuk a fokhagymát és megpirítjuk. Rámorzsoljuk a chilit és alaposan átforgatjuk az egészet.

Belekeverjük a répát, megszórjuk sóval, meghintjük fahéjjal, pár perc alatt összerázzuk és már tálalhatjuk is!

Velős tarja hasábzellerrel

Lassan – lassan vége a nyárnak, észrevehetően rövidülnek a nappalok, a nap is másképp süt be reggelente az ablakon és az ereje sem olyan már a déli órákban, mint egy hónapja.

Nagyon szeretem ezt az őszbe hajló nyarat, ami hajnalonta ugyan kissé hűvös, de szombat vagy vasárnap délután még simán jól esik kifeküdni a napra, ha éppen nem esik az eső.

Ennek a főételnek az elkészítéséhez semmi extra alapanyag nem kell, viszont kicsit munkásabb és némileg több mosogatnivalót termel, mint az eddigi receptjeim, de megéri, mert egy igazán őszre való, finom és tartalmas ebédet/vacsorát kapunk végeredményként.

Hozzávalók:

– 3 szelet tarja

– 20 dkg velő

– 1 db M-es tojás

– 5 dkg házi húsos szalonna

– 1 vöröshagyma

– 2 gerezd fokhagyma

– só, frissen darált színes bors, rozmaring, fűszerpaprika

– 1 dl fehérbor (elhagyható)

– 1 kanál zsír

– 1 répa, 1 zöldség, 1 paprika, 1 paradicsom, 1 zeller

– köretnek: 3 kisebb zeller

A velőt megtisztítjuk a hártyától, a tarját kiklopfoljuk, a zöldségeket megpucoljuk, lemossuk.

A vöröshagymát, a szalonnát és a zöldségeket (a köretnek való zeller kivételével) apróra vágjuk.

A zsíron megpirítjuk a szalonnát („kiolvasztjuk”), rádobjuk a hagymát, belezúzzuk a fokhagymát a velőt és a tojást. Néhány percig kevergetjük, sózzuk, borsozzuk, tulajdonképpen egy velős rántottát készítünk, ez lesz maga a töltelék. Meghintjük fűszerpaprikával, hogy ne legyen ilyen sápadt és az egészet félretesszük.

Előszedjük a szépen kilapított tarja – szeleteket, bátran megsózzuk, darálunk rá színes borsot és mindnek a közepébe annyi tölteléket teszünk, hogy ne pukkadjon ki, de azért legyen benne anyag, na.

Ami velős rántotta kimarad, az pont jó lesz egy kis erős paprikával holnap reggelire 😉

A csomagokat ügyesen összehajtogatjuk és hústűvel bebiztosítjuk. Aki olyan kelekótya mint én, és az istennek nem talál sehol hústűt, az érje be fogpiszkálóval (lásd a képen).

Ha megvagyunk a batyukkal, egy kizsírozott tepsibe ültetjük őket, körbeszórjuk az apróra vágott zöldségekkel (de tetszés szerint tehetünk mellé egész hagymát, édesburgonyát, fokhagymát), beborítjuk rozmaring ágakkal, meglocsoljuk a fehérborral (vagy vízzel) és fólia alatt puhára sütjük.

Nálam ez bő egy órát vett igénybe, 190 fokon, alul – felül sütési módon.

Ha a hús megpuhult, levesszük róla a fóliát, meglocsoljuk a batyukat a kisült fűszeres, zsíros lével és rápirítunk egy kicsit. Mármint nem leszidjuk, hanem visszatoljuk a sütőbe egy fél órára (én itt légkeverésre váltottam, mert az picit szárít és jobban pirít).

A húst kivesszük egy tányérra és amíg elkészítjük a mártást, addig félretesszük.

A tepsiben sült zöldségeket egy magas falú edényben, némi zsír és víz hozzáadásával krémesre turmixoljuk. Akár ezzel a pürével is tálalhatjuk, de még jobb, ha húsleves alaplével összeforraljuk, szőrszitán átengedjük és az így kapott krémes, lágy mártással öntjük le a húst.

Sült zeller: egy magasabb falú serpenyőben kókuszzsírt hevítünk, óvatosan beletesszük a hasábra vágott zeller és néhány perc alatt kisütjük, lecsöpögtetjük és megsózzuk.

Szafi Reform vaníliás puding

Pár perces finomság, ami langyosan azonnal, vagy jól behűtve, gyümölccsel felturbózva egyaránt nagyszerű desszert!

Hozzávalók:

– 1 csomag Szafi Reform vaníliás puding

– 3 dl kókusztej

– 2 ek. natúr kakaópor

– gyümölcs

Egy lábasba öntjük a kókusztejet, elkeverjük benne a pudingport és kis lángon, folyamatosan kevergetve pár percig főzzük.

Ha kezd sűrűsödni, kettévesszük a krémet, az egyikbe beleszórjuk a kakaóport, alaposan elkeverjük, ha szükséges, mindkettőt még pár percig főzzük (ne forrjon fel!), majd levesszük a lángról és állni hagyjuk.

Langyosan is finom, ha viszont pohárkrémnek szeretnénk tálalni, akkor hűtsük ki teljesen.

Egy csomagból nyolc, egyenként 2 dl – es pohárnyi desszertet kapunk.

Én a két krém közé kivit aprítottam, tetejét natúr kakaóval díszítettem.

Roston sült csirkemell lisztes hagymakarikákkal

Újabb gyorsan elkészíthető főétel, időhiányos napokra tökéletes 🙂

Hozzávalók:

– csirkemell filé

– só, őrölt színes bors

– zsír

– vöröshagyma

– lenmagliszt

A vöröshagymát karikázzuk, sózzuk és egy szűrőtálban félretesszük, hogy kiengedje a felesleges nedvességet.

Amíg a hagyma lecsöpög, a zsírt felhevítjük egy kerámia- vagy teflonserpenyőben, rátesszük a szeletelt csirkemellet és fűszerezzük. Pár perc után megfordítjuk, fűszerezzük és némi várakozás után kész is vagyunk vele.

Lássuk a köretet!

Kb. ujjnyi zsírban fogjuk kisütni a hagymakarikákat, ezért nyugodtan kezdjük el forrósítani egy magas falú serpenyőben vagy lábasban.

A hagymát megforgatjuk a sós lenmaglisztben (én egy zacskóba tettem őket és egyszerűen összeráztam) és óvatosan belepakolgatjuk a forró zsírba.

Kb. 3 perc elég neki, egyszer érdemes átforgatni, hogy mindkét oldalán rásüljön a sós liszt.

Szafi Reform rumos – diós torta

Villámgyors, könnyű desszert laktóz-, glutén- és szójamentesen. Ez a torta jól lehűtve az igazi, egyrészt mert a zselatinnak kell egy kis idő, míg megdermed, másrészt nagy melegben mi sem esik jobban, mint valami hideg édesség!

Hozzávalók:

A tészta:

– 4 db M-es tojás

– 10 dkg Szafi Reform süteményliszt

– 20 g eritrit

– csipet só

– 1 ek. citromlé

– 2 ek. kókuszolaj

A krém:

– 4 dl kókusztej

– 1 tk. rumaroma (opcionális)

– 8 dkg darált dió

– 50 g eritrit

– 50 ml hideg vízben elkevert 2 csapott tk. zselatinpor

A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéket felverjük a sóval, a sárgákat pedig alaposan elkeverjük az édesítővel, a citromlével és a kókuszolajjal.

A felvert habhoz adjuk a masszát, beleszórjuk a lisztet és – vigyázva, hogy a fehérjét ne törjük össze – egy könnyű tésztává dolgozzuk.

30 perc alatt 190 Celsius – fokra előmelegített sütőben készre sütjük, majd kihűtjük és kettévágjuk (20 cm átmérőjű szilikonos formát használtam).

Egy lábasba öntjük a kókusztejet, elkeverjük benne a rumaromát és az édesítőt, majd kis lángon melegíteni kezdjük.

Hozzáadjuk a diót, a vízben elkevert zselatint, s mielőtt forrni kezd, elzárjuk alatta a lángot és félretesszük, hogy kihűljön.

A piskóta alját visszatesszük a formába, rátesszük a krém nagyját, beborítjuk a másik tésztalappal és a maradék krémet is ráöntjük.

Tálalásig hűtőbe tesszük (min. 3 óra).

Rakott cukkini

A rakott karfiol mintájára megcsináltam a cukkinis változatot is, ami hasonlóan olcsó, gyors, finom és laktató! Nagyon szeretem a szezonális ételeket, ki is használom nyáron, amikor megterem a kertben, hiszen az tuti vegyszermentes és szinte fillérekből kerül az asztalra a vacsora.

Hozzávalók:

– fél kg darált hús

– 1 nagyobb cukkini

– 3 db tojás

– 1 ek. zsír

– fűszerek: só, bors, őrölt bors, őrölt kömény és majoránna

– 1 nagy fej vöröshagyma

– zúzott fokhagyma

A zsíron lepirítjuk a hagymát, rátesszük a húst, fűszerezzük és majdnem készre főzzük. Ha nem enged elég levet, nagyon kevés vizet öntsünk alá, hogy oda ne égjen, de tényleg csak annyit!

A cukkinit kis kockákra vágjuk, összekeverjük a fűszeres hússal, hozzáütjük a tojásokat és alaposan elkeverjük.

Hőálló tálba öntjük a keveréket és 180 Celsius – fokon, fólia alatt jó fél óra alatt megsütjük.

Szezámos fasírt

A szezámos fasírt azért az egyik személyes kedvencem, mert gyorsan megvan és a sült szezámmag ad a húsgolyóknak egy olyan finom pikáns ízt, hogy szinte megszólal!

Érdemes közepes lángon sütni, így nem fog megégni és a belseje sem marad nyers.

Kenyér helyett én egy kevés édesburgonyával lazítottam, de bármilyen zöldségféle passzol bele, aminek nincs túl nagy nedvességtartalma.

Hozzávalók:

– fél kg darált hús

– 1 fej vöröshagyma

– 3 db. M-es méretű tojás

– 10 dkg édesburgonya

– szezámmagliszt

– fűszerek: só, bors, majoránna

– zsír, szezámmag

Az édesburgonyát, hagymát és a tojásokat az aprítógépben összedolgozzuk, majd – a zsír és az egész szezámmag kivételével – az összes hozzávalót egy keverőtálba tesszük és összegyúrjuk.

A felesleges nedvességet a liszt fogja felvenni, így ebből annyit tegyünk bele, hogy a massza ne legyen túl folyós, inkább kicsit ragacsos csak.

A zsírt felhevítjük, a húsos masszából golyókat formázunk, szezámmagba hempergetjük és bő zsírban, közepes lángon kisütjük.

Szafi Reform kókuszkocka

Gyorsan és egyszerűen elkészíthető édesség, csupán néhány hozzávalóból.

A kókuszkocka egy méltán népszerű édesség, aminek a paleós változata legalább olyan finom, mint elődje és semmivel nem melósabb!

Hozzávalók:

– 4 db M-es tojás

– 10 dkg Szafi Reform süteményliszt

– 3 ek. kókuszolaj

– csipet só

– egy ek. citromlé

– fél tk. szódabikarbóna

– 1 rúd vanília magjai

– bevonáshoz: kókuszolaj, kakaópor, kókuszreszelék

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéket kemény habbá verjük egy csipet sóval.

A mixert a legalacsonyabb fokozaton járatva a habhoz adjuk a sárgákat, a lisztkeveréket, a szódabikarbónát, a kókuszolajat, a vaníliamagokat és a citromlevet.

A masszát egy 20×10 cm méretű, szilikonlappal bélelt tepsibe simítjuk és 25 perc alatt 190 Celsius – fokra előmelegített sütőben készre sütjük, majd rácson kihűtjük és kockákra vágjuk.

A kókuszolajat kikeverjük a kakaóporral, beleforgatjuk a piskótát, végül kókuszreszelékbe hempergetjük.