Kókuszos szaloncukor

Akár ajándék mellé, akár a mikuláscsomagba, akár a karácsonyfára dísznek. A csomagolás alapja mindenképpen sütőpapír legyen, abba nem fog beleragadni!

A hozzávalók:

– 20 dkg natúr kókuszreszelék
– 15 dkg por eritrit
– 2 dl főzött zselatin
– 4 dl kókusztej
– kevés rum
– 1 ek. citromlé
– 2 ek. kókuszolaj
– 5 dkg tiszta ghee

A kókusztejet egy lábasban feltesszük melegíteni és folyamatos kevergetés mellett, kis lángon feloldjuk benne az eritritet, majd félretesszük.

Elkészítjük a zselatint, az édes tejhez öntjük, majd egyenként az összes többi hozzávalót is belekeverjük.

Ha túl folyós, tegyünk hozzá egy nagyon kevés kókuszlisztet, ami felveszi a felesleges folyadékot.

Még azon melegében egy szilikonlappal bélelt tepsibe (20 x 30 cm) öntjük a masszát és hideg helyen minimum 3 órán át állni hagyjuk, hogy megdermedjen. Én hűtőbe tettem, de ha nincs túl meleg kint, elég kirakni a teraszra, lehetőleg biztonságos helyre 🙂

Akkor jó a lapos tömbünk, ha nem betonkemény, hanem akár kézzel is jól formázható, de késsel is szépen lehet szeletelni. Én most ez utóbbit választottam, nagyjából 55 db kocka lett belőle, a leeső részeket nem számolva, hanem sunyiban elmajszolva 🙂

Ezután már csak csokimázba kell mártanunk a kókuszos darabokat és a dermedést követően csomagolhatóak is.

A mázat olvasztott kókuszzsírból és natúr kakaóporból készítettem, édesítés nélkül.
Hibátlan!

Mivel ez a máz szobahőmérsékleten olvad, az is tökéletes megoldás, ha gőz felett felolvasztunk egy tábla paleo étcsokit és azzal vonjuk be a tölteléket.

A megadott mennyiségből 55 db, egyenként kb. 1×1 cm – es bonbon lett.

Paleolit Éléskamra zserbó

Nincs karácsony zserbó nélkül … nálunk sem 🙂

Meg merem kockáztatni, hogy a paleo változat egyszerűbb és legalább olyan finom, mint a hagyományos verzió, csak éppen alak- és egészségbarát. Mi kell még?

Jó sok töltelék! Na, abból nem lesz hiány. Kapcsoljatok be valami lágy zenét, gyújtsatok illatgyertyát és dobjátok össze ezt a finomságot az ünnepi asztalra 😉

Nagy előnye, hogy legalább egy naposan a legfinomabb, de az sem baj, ha 3 – 4 nap után kerül csak a vendégek elé. Az egyik személyes ünnepi kedvencünk, lévén előre elkészíthető.
Időhiányosok figyelem!

Hozzávalók:
– 1 csomag Paleolit Éléskamra nyújtható tészta lisztkeverék
– házi, mindenmentes sárgabaracklekvár
– darált dió
– 3 db M-es tojás
– 2 ek. kókuszolaj
– 1 dl víz
– 2 ek. eritrit
– 1 tábla min. 80%-os étcsoki

Első lépésként elkészítjük a tésztát, ami az Éléskamra lisztkeverékével nagyon egyszerű és gyors művelet.
A tojásokat, a kókuszolajat és a vizet egy kézi habverő segítségével egyneműre dolgozzuk, hozzáadjuk a lisztkeveréket és kézzel alaposan összegyúrjuk.
Pár perc után szépen felveszi a folyadékot és kapunk egy lágy, gyúrható masszát, amit 20 percre bedobunk a hűtőbe.

Ha nincs készen sárgabaracklekvárunk, akkor egy expressz tipp:
20 dkg apróra vágott aszalt sárgabarackot felteszünk főzni 2 dl vízben, néha megkeverjük és puhára pároljuk.
Kétkéses aprítóban egyneműre dolgozzuk, botmixerrel pépesítjük és már használhatjuk is 🙂

Szóval ha a tésztánk szépen megdermedt, összeállítjuk a süteményt, amihez én most egy 20 cm átmérőjű szilikonos piteformát használtam.

A masszát ketté vesszük és a felét belesimítjuk a forma aljába. Alaposan megkenjük a lekvárral, megszórjuk az eritrittel elkevert darált dióval és a maradék tésztával beborítjuk.
Mivel a tészta se nem kenhető, se nem nyújtható, én ezt úgy oldottam meg, hogy vizes kézzel golyókat formáztam, ellapogattam és egyszerűen rányomkodtam a dióra 🙂

180 Celsius – fokra előmelegített sütőbe toljuk és 40 perc alatt készre sütjük.

A csokit gőzfürdő felett felolvasztjuk, megkenjük vele a tésztát és miután kihűlt, hűvös helyre tesszük dermedni.

Paleoit Éléskamra szénhidrát – szegény vacsora kenyér

Én most pirítósként kínáltam ezt a szuper állagú kenyeret, Nálunk maximálisan megállta a helyét.

Gyorsan, egyszerűen elkészíthető és kiadós, ízletes.

Hozzávalók:

– 1 csomag Paleolit Éléskamra CH – szegény kenyér

– 4 db tojás

– 160 ml víz

– 40 ml citromlé

– 2 ek kókuszolaj

A folyékony hozzávalókat egy tálban elkeverjük, beleszórjuk a lisztet és alaposan, csomómentesre gyúrjuk.

Szilikonos formába öntjük és 200 Celsius – fokra előmelegített sütőben 20 percig, majd további 30 percig 180 Celsius – fokon készre sütjük.

Kihűtve szeleteljük!

Paleolit Éléskamra foszlós fehér kenyér

Paleolit Éléskamra lisztkeverékek mindig vannak itthon, egyrészt mert gyakran reggelizünk „hideget”, másrészt mert nem kell hozzá sokat mércsikélni, harmadrészt meg … szeretjük őket 🙂

Egyik kedvencem a foszlós fehér kenyér, aminek már az első kiadása is szuper volt.

Hozzávalók:

– 1 csomag Éléskamra foszlós kenyér lisztkeverékek

– 120 ml víz

– 1 ek paleo olaj

– 3 db tojás

A folyékony hozzávalókat egy tálban elkeverjük, hozzáadjuk a lisztet és alaposan összedolgozzuk.

Én nem pihentettem a nyers tésztát, hanem azon ragacsos állapotában egy 10*20 cm – es formába öntöttem és 180 Celsius – fokra előmelegített sütőben 60 perc alatt készre sütöttem.

Érdemes megvárni, míg kihűl s azután szeletelni.

Paleolit Éléskamra sós keksz

Tökéletes vendégváró falatok kész lisztkeverékből – villámgyorsan és mindenmentesen. Kiváló borkorcsolya baráti, családi összejövetelekre, nálunk először készült – de nem utoljára!

Hozzávalók:

– 1 csomag Paleolit Éléskamra sós nyújtható lisztkeverék

– 2 db M-es tojás

– 50 ml víz

– 10 ml citromlé

– 50 g kókuszolaj

– kenéshez 1 db M-es tojás, lenmagpehely

Az alapport egy tálban elkeverjük, egy másikba öntjük a vizet, a citromlevet, a kókuszolajat és a 2 tojást, homogénre dolgozzuk és a lisztkeverékhez adjuk.

Csomómentesre keverjük és 20 percre hűtőbe tesszük.

A tésztát kettévesszük, szilikonos sütőlapon kinyújtjuk, formára szaggatjuk és tepsibe pakolgatjuk, szorosan egymás mellé.

Egy tojást felverünk, megkenjük vele a formákat, megszórjuk lenmaggal és 20 perc alatt 190 Celsius – fokon készre sütjük.

Paleolit Éléskamra tojásmentes korongok

Három napi uzsonnám volt ez a tojásmentes finomság, amihez csupán egy csomag lisztkeverék, némi víz és zsiradék szükséges.

No meg egy sütő 🙂

Hozzávalók:

– 1 csomag Paleolit Éléskamra nyújtható lisztkeverék (sós)

– 60 g kókuszolaj

– 150 ml víz

A lisztkeveréket egy tálban elkeverjük, hozzáadjuk a vizet és a kókuszolajat, majd kézzel alaposan csomómentesre dolgozzuk, pár percet pihentetjük.

Diónyi nagyságú darabokból lapos korongokat formázunk, szilikonlappal bélelt tepsibe pakolgatjuk és lenmagpehellyel hintjük őket.

190 Celsius – fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt készre sütjük.

Paleolit Éléskamra vékony tésztás olasz pizza

Imádjuk a pizzát, mi mást is csinálhatna az, akinek saját pizzázója van? 😀 Viccet félretéve tényleg szeretjük, mert hamar elkészül, a feltétet tetszés szerint variálhatjuk… ezzel a lisztkeverékkel pedig extra könnyű dolgunk van.

Hozzávalók:

– 1 csomag Éléskamra vékony tésztás olasz pizza alap

– 2 db tojás

– 50 ml víz

– 3 ek. kókuszolaj

– paradicsomszósz

– sonka

– lilahagyma

– parmezán

– paleo ketchup

A tészta hozzávalóit egy tálban elkeverjük, 20 percet pihentetjük.

Lisztezett (én bambuszrostot használtam) felületen kinyújtjuk, megpakoljuk a feltéttel és 20 perc alatt készre sütjük 180 Celsius – fokra előmelegített sütőben.

Paleolit Éléskamra tojásmentes sajtos pogácsa

Villámgyorsan elkészíthető tojásmentes pogácsa. 100% paleo alapanyagok, kész lisztkeverék, garantált siker.

Hozzávalók:

– 1 csomag Paleolit Éléskamra nyújtható sós lisztkeverék

– 150 ml víz

– 60 g kókuszolaj

– kevés parmezán sajt

A lisztkeveréket alaposan elkeverjük, hozzáadjuk a vizet és a kókuszolajat, csomómentesre gyúrjuk, majd a masszát 20 percre hűtőbe tesszük.

Száraz kézzel diónyi darabokból gombócokat formázunk, picit lelapítjuk és szilikonlappal bélelt tepsibe pakolgatjuk őket.

Tetejüket reszelt parmezánnal szórjuk (opcionális) és 190 Celsius – fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt készre sütjük.

Anyasüti mézes puszedli

Kicsit már hangolódva a karácsonyra, az őszre … kipróbáltam az Anyasütit, mint mézes puszedli – alapot és jelentem, jól vizsgázott 🙂

Máris mondom, hogy készítsétek!

Hozzávalók:

– 2 db M-es tojás

– 130 g reszelt cukkini

– 120 g kókuszolaj

– 220 g Anyasüti süteményvariációk keverék

– 50 g darált dió

– 1 tk. mézeskalács fűszer

– 1 ek. méz

– 50 g por eritrit

Máz: 1 db M-es tojásfehérje + 2 ek. por eritrit

A tojásokat egy tálba ütjük, hozzáadjuk a cukkinit, a kókuszolajat és a mézet.

Egy másik tálban elkeverjük a lisztet, a diót, a fűszert és az édesítőt.

A két keveréket összegyúrjuk és 10 percet pihentetjük.

Nedves kézzel formázzuk, szilikonos sütőlapra tesszük és 180 Celsius – fokon kb. 25 perc alatt készre sütjük, majd rácson kihűtjük.

A cukormázhoz az édesítőt a tojásfehérjéhez adjuk és vízgőz felett kemény habbá verjük.

Minél gyorsabban megmártjuk benne a puszedliket, és félretesszük.

Paleolit Éléskamra isler

Teljesen hagyományos ízű és kinézetű isler, 100% paleo alapanyagokból.

Amilyen gyorsan elkészült, olyan gyorsan el is fogyott nálunk 🙂

Hozzávalók:

– 4 db M-es tojás

– 2 db tojássárgája

– 85 g kókuszolaj

– 50 g darált dió

– 50 g eritrit

– 1 csomag Paleolit Éléskamra nyújtható tészta (édes)

– mindenmentes dzsem

– 6 dkg 85% – os paleo étcsoki

– bambuszrost liszt a nyújtáshoz

A tojásokat és a sárgákat elkeverjük a kókuszolajjal, hozzáadjuk a darált diót, az eritritet és a lisztkeveréket, majd kézzel alaposan egyneműre dolgozzuk.

20 percre bedobjuk a hűtőbe, újra átgyúrjuk és bambuszrost liszttel megszórt deszkán kb. fél cm vastagságúra kinyújtjuk.

Pohárral kiszaggatjuk, és sütőlappal bélelt tepsibe tesszük.

190 Celsius – fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt világosbarnára sütjük, majd kihűtjük.

A csokit vízgőz felett felolvasztjuk, a korongok felét pedig megkenjük tetszés szerinti dzsemmel.

A másik csapat korongot az olvasztott csokiba mártjuk, és a lekvárosok tetejébe nyomjuk.

Kínálásig hűtőben tároljuk.