Szafi Reform kolbászos kiflik

Hirtelen felindulásból születtek ezek az egyszerű kiflik, mert nagyon éhes voltam, nagyon nem volt időm főzni és mindenképpen valami laktató, sós ételre vágytam 🙂

Hozzávalók:

– 250 g Szafi Reform nyújtható sós lisztkeverék

– 3 dl langyos víz

– 20 g folyékony kókuszolaj

– 2 db M-es tojássárgája

– 1 tk. só

– szeletelt házi kolbász

A lisztkeveréket egy tálba mérjük elkeverjük benne a sót, hozzáadjuk a vizet, a kókuszolajat és a tojássárgákat, majd gyors mozdulatokkal alaposan összegyúrjuk.

Pár percet pihentetjük, szilikonos lapon kör alakúra nyújtjuk és pizzavágóval háromszögeket vágunk belőle.

A szélesebb felére kolbászt teszünk, feltekerjük és a tetejüket megkenjük tojássárgájával, ízlés szerint meghintjük szezámmaggal.

190 Celsius – fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt készre sütjük, langyosan kínáljuk.

Párizsias csirkemell

Ezt a végtelenül egyszerű receptet szeretettel ajánlom időhiányosoknak, kezdő paleósoknak, spórolósoknak és mindenkinek, aki – hozzám hasonlóan – imádja a hagyomány „párizsias” bundában kisütött húsokat.

Hozzávalók:

– 2 db M-es tojás

– fél kg szeletelt csirkemell

– só

– kókuszolaj

– 5 púpos ek. nyílgyökérliszt

A húst lesózzuk, a tojásokat felverjük és a kókuszolajat felhevítjük.

A hússzeleteket beleforgatjuk a nyílgyökérlisztbe, majd a tojásba és a forró olajban kisütjük.

Csirkemellről lévén szó, oldalanként 5 – 5 perc alatt megsülnek.

Friss uborkasalátával kínáltam.

Tarhonyás hús

Egy egyszerű tarhonyás húst készítettem a minap ebédre, aminek az alapja a sima sertéspörkölt. Ez az egytálétel pontosan úgy készült, mint a hagyományos nyugati verzió.

A megadott mennyiség kettőnknek kétszeri főétkezésre volt elég úgy, hogy levest nem ettünk előtte.

A hozzávalók:

– 40 dkg sertéscomb

– 1 nagy fej hagyma

– 1 ek. zsír

– 1 ek. őrölt paprika

– só, bors, őrölt kömény

– 1 db paprika

– 1 db paradicsom

– 1 gerezd fokhagyma

– 25 dkg szezámmagliszt tarhonya

Megfőzzük a pörköltet:

Felkockázzuk a húst, a paprikát, a paradicsomot és a vöröshagymát, előkészítjük a fűszereket, valamint egy kevés vizet.

A zsírt felforrósítjuk egy lábasban, lepirítjuk rajta a hagymát és félrehúzzuk. Megszórjuk az őrölt paprikával, alaposan elkeverjük, öntünk rá 2 dl vizet és visszarakjuk a tűzre.

Ha elkezd forrni, hozzáadjuk a felkockázott húst és addig kevergetjük, amíg egy kis levet enged.

Amennyiben szükséges, annyi vizet öntünk rá pótlólag, hogy éppen ellepje, rádobjuk a kockára vágott paprikát és paradicsomot, megszórjuk a fűszerekkel és nagyjából másfél óra alatt, időnként megrázogatva készre főzzük, közben az elforrt vizet pótoljuk.

Mielőtt kész, zúzott fokhagymával ízesítjük.

Amikor a hús kb. félpuha, elkészítjük a tarhonyát is, hogy nagyjából egyszerre legyen meg a pörkölt és a tarhonya is.

1 ek. zsíron lepirítjuk a tarhonyát, amikor elkezd barnulni, hozzáadunk fél liter vizet (óvatosan, mert bugyogni fog!) és kevergetve egy – két percig főzzük.

Rátesszük a fedőt, picit hagyjuk rotyogni, majd elzárjuk alatta a lángot és egy fél órára így hagyjuk, hogy felszívja a vizet és kissé megdagadjon, puhuljon.

A tarhonyát hozzáadjuk a kész pörkölthöz, jól elkeverjük és 10 percre forró sütőbe tesszük.

Házi savanyúsággal vagy savanyú káposztával tálaljuk.

Fűszeres sült csülök répapürével

Az egyik kedvenc ételemet szeretném bemutatni nektek, ami egyszerű, nincs utána túlságosan sok mosogatnivaló és viszonylag olcsó.

Szeretem az olyan ételeket, amiket pikk – pakk összedobok, bevágom a sütőbe és mehetek a dolgomra, amíg elkészül.

A pác a titka az egésznek, lássuk hát!

Összekeverjük a következőket: só, frissen őrölt színes bors, fokhagyma – granulátum (natúr!), egész kömény. Ezzel bedörgöljük a csodaszép, vékony zsírréteggel körbefuttatott csülköt, majd natúr, mindenmentes mustárral kenjük meg az egész húst és egy éjszakára hűtőbe tesszük pihenni.

Hozzávalók:

– sertéscsülök

– só

– frissen őrölt színes bors

– egész kömény

– natúr fokhagymapor

– mindenmentes házi mustár

– fokhagyma

– zsír

– hagyma, zöldség, répa, édesburgonya, zeller

Miután a pác megtette hatását, az ízek összeértek és eljött a sütés ideje, kizsírozott tepsibe tesszük a husit, kevés vizet öntünk alá és mellépakolgatunk annyi zöldséget, amennyit csak szeretnénk: vörös – és fokhagyma, répa, zeller, aki nem AI – beteg: paradicsom, paprika.

Lefóliázzuk és 180 fokon kb. 2 óra alatt megsütjük. Miután a hús megpuhult, levesszük a fóliát, a hőfokot kicsit feljebb tekerjük és szép ropogósra pirítjuk a tetejét, közben folyamatosan locsolgatjuk a belőle kisült zsírral. Ha tovább akarjuk fokozni az íz – és illatorgiát, frissen zúzott fokhagymát tegyünk a tetejére az utolsó 15 – 20 percben!

Köretként répapürét készítettem hozzá, de tetszés szerint zellert, karfiolt, karalábét vagy édesburgonyát sós vízben puhára főzünk, jó nagy kanál kókuszzsírt, némi sót és szerecsendiót adunk hozzá, botmixerrel pépesítjük és tálaljuk.

Vasalt csirkecomb

A jó kis vasalt csirke… imádom! Nem is nagyon tudok hozzáfűzni semmit, ha még nem tettétek, feltétlen próbáljátok ki! 🙂

Hozzávalók:

– 2 db egész csirkecomb

– fokhagyma

– olívaolaj

– színes bors

– só

A csirkecombokat kicsontozzuk majd lesózzuk, frissen színes borsot darálunk rá (A csontot fagyasszuk le vasárnapig, szuperül felturbózhatjuk vele a húslevest!).

Az olívaolajat kikeverjük a zúzott fokhagymával és bedörgöljük vele a hús mindkét oldalát.

Egy éjszakára hűtőbe tesszük, de minimum pár órát álljon a pácban.

Egy nagyobb serpenyőben egy evőkanálnyi zsírt felforrósítunk és a bőrével lefelé belefektetjük a combokat. Most jön a lényeg, amitől olyan különleges lesz ez a sült:

Nehezéket kell tenni a húsra, hogy a saját zsírját kipréseljük belőle, és abban süljön meg, a fűszerek pedig nagyon pikáns kérget képeznek rajta.

Én hagyományos “parazsas” vasalóval csináltam, de természetesen bármilyen nehezebb tárgy jó helyette: kisebb kettlebell, féltégla, kinek mi akad a kezébe 🙂

A nehezék alá mindenképpen tegyünk egy hőálló tálat, és feltétlen kesztyűben dolgozzunk, mert a tál és a nehezék is hamar átforrósodik!

Kb 10 perc alatt a hús szépen átsül, óvatosan megfordítjuk és a másik felét is megsütjük. Az a legjobb benne, hogy nem lesz száraz, a külseje mégis ropogós.

Főtt édesburgonyával kínáltam.

Sült kacsacomb

Egy nagyon karakán, határozott ízvilágú és egyszerűen elkészíthető sült készült a minap nálunk, ami természetesen látványra sem utolsó 😉

Kacsacombot sütöttünk, méghozzá olyan jó fűszereset, zsírosat és ragacsosan cuppogósat! Megvan nektek is, ugye? 😉 Nagyon szeretem!

Hozzávalók:

– 2 db egész kacsacomb

– pár gerezd fokhagyma, só, bors

– friss rozmaring ág

A húst lemossuk, beirdaljuk és fűszerezés után néhány órát hűtőben állni hagyjuk.

Egy tepsit kizsírozunk, belefektetjük a combokat, szalonnát, hagymát teszünk mellé, a tetejére rakjuk a rozmaring ágat és egy kevés vizet öntünk alá.

Fólia alatt 90 percig pároljuk, kb. ennyi idő kell ahhoz, hogy megpuhuljon, menet közben időnként locsolgassuk meg a saját zsírjával!

Ezután levesszük a fóliát, rázúzzuk a fokhagymát, amit előzőleg kikevertünk a sültes zsírral, mmm … mennyei illata van!

Fólia nélkül további 20 percig pirítjuk, hogy szép piros és ropogós legyen.

Aszalt szilvás párolt káposztával tálaltam.

Zelleres kelkáposzta főzelék

Nagyon szeretem a kelkáposzta főzeléket, már gyerekkoromban is az egyik kedvencem volt 🙂

Bármilyen sült hús mellé szuper, de van, hogy „csak” tükörtojást készítek mellé.

Hozzávalók:

– 70 dkg kelkáposzta

– 1 kis zellergumó

– 1 nagy fej hagyma

– szalonnabőr

– babérlevél, őrölt kömény, só, bors, fűszerpaprika, ételízesítő

A kelkáposztát, a zellert és a vöröshagymát felkockázzuk, és a bors kivételével feltesszük főni annyi vízben, ami majdnem ellepi. Fedővel letakarjuk és időnként megkeverve puhára főzzük.

Mielőtt elzárjuk alatta a lángot, kiveszünk belőle kb fél liternyit, botmixerrel pépesítjük majd visszaöntjük. Hagyjuk, hogy felforrjon, borsozzuk, végül elkeverjük.

Fokhagymás sült oldalashoz tálaltam.

Székelykáposzta

Jó kis egytálétel, az őszi/téli időszakban igen gyakran kerül az asztalra Nálunk. Az egész család szereti, egyszerű elkészíteni és nagyobb mennyiség esetén több napra le van tudva a főzés 😉

Hozzávalók:

– fél kg sertés lapocka

– 1 kg savanyú káposzta

– 2 fej vöröshagyma

– 3 gerezd fokhagyma

– zsír

– víz

– fűszerek: só, bors, őrölt és egész kömény, babérlevél, őrölt paprika, egész fekete bors

A húst összekockázzuk, a hagymát felaprítjuk, a savanyú káposztát lecsöpögtetjük (a vecsésit én soha nem mosom le, véteknek tartom, de ez ízlés kérdése) és odakészítünk egy kancsó vizet a közelbe.

A felforrósított zsíron üvegesre pároljuk a vöröshagymát, rázúzzuk a fokhagymát, megszórjuk egész köménnyel és pár percig pirítjuk az egészet.

Félrehúzzuk a lábost, a hagymát megszórjuk kb. 2 ek. őrölt paprikával, sózzuk, fűszerezzük, beletesszük a babérlevelet is és felöntjük egy kevés vízzel.

Felforraljuk majd rádobjuk a húst és annyi vizet öntünk hozzá, hogy éppen ellepje az egészet. Fedő alatt félpuhára főzzük a húst, ha szükséges, menet közben többször pótoljuk a vizet.

Ha már majdnem megfőtt a lapocka, hozzákeverjük a káposztát és fedő alatt, időnként alaposan átforgatva fél óra alatt készre főzzük.

Kenyérlepény

Első paleo lepényeim egyike, ekkor (2010-ben) Nálunk még alig – alig voltak elérhetőek a maglisztek, a kényelmi keverékeknek pedig se híre, se hamva nem volt 🙂

Én pedig megoldottam 😀 Akkoriban így.

Hozzávalók:

– 50 g szezámmagliszt

– 30 g kókuszliszt

– 20 g lenmagliszt

– 4 tojás

– csipet szódabikarbóna

– 1 dl víz

– 1 tk só

– 30 ml olívaolaj/kókuszolaj

– pár csepp citromlé

– fűszerek: őrölt kömény, natúr ételízesítő, darált színes bors, majoránna

– 1 ek lenmagpehely (opcionális)

Egy tálban összekeverjük a liszteket, szódabikarbónát és a fűszereket, félretesszük.

Egy másik tálban felverjük a tojásokat a sóval, citromlével és az olajjal, hozzáadjuk a száraz alapanyagokat és annyi vizet (kb. 1 dl) öntünk hozzá, hogy sűrű krémes állagú legyen.

A masszát tetszőleges formába öntjük, a tetejét megszórjuk magokkal (opcionális) és 160 Celsius – fokon kb. fél óra alatt készre sütjük.

Légkeveréses fokozaton csináltam, a végén pedig átkapcsoltam alul – felül módra.

Fahéjas bébirépa

Ezt a tüzes köretet azoknak ajánlom, akik bírják az erőset. A nagyon erőset. Jómagam első körben kissé eltúloztam a paprika mennyiségét, úgyhogy kéretik figyelni 😀

Hozzávalók:

– 20 dkg bébirépa

– 1 – 2 db szárított chili paprika, ízlés szerint

– 2 gerezd zúzott fokhagyma

– só, csipet fahéj

– 1 ek. olívaolaj

A répát enyhén sós vízben roppanósra főzzük, lecsöpögtetjük és félretesszük.

Egy wokban felforrósítjuk az olívát, rázúzzuk a fokhagymát és megpirítjuk. Rámorzsoljuk a chilit és alaposan átforgatjuk az egészet.

Belekeverjük a répát, megszórjuk sóval, meghintjük fahéjjal, pár perc alatt összerázzuk és már tálalhatjuk is!