Vasalt csirkecomb

A jó kis vasalt csirke… imádom! Nem is nagyon tudok hozzáfűzni semmit, ha még nem tettétek, feltétlen próbáljátok ki! 🙂

Hozzávalók:

– 2 db egész csirkecomb

– fokhagyma

– olívaolaj

– színes bors

– só

A csirkecombokat kicsontozzuk majd lesózzuk, frissen színes borsot darálunk rá (A csontot fagyasszuk le vasárnapig, szuperül felturbózhatjuk vele a húslevest!).

Az olívaolajat kikeverjük a zúzott fokhagymával és bedörgöljük vele a hús mindkét oldalát.

Egy éjszakára hűtőbe tesszük, de minimum pár órát álljon a pácban.

Egy nagyobb serpenyőben egy evőkanálnyi zsírt felforrósítunk és a bőrével lefelé belefektetjük a combokat. Most jön a lényeg, amitől olyan különleges lesz ez a sült:

Nehezéket kell tenni a húsra, hogy a saját zsírját kipréseljük belőle, és abban süljön meg, a fűszerek pedig nagyon pikáns kérget képeznek rajta.

Én hagyományos “parazsas” vasalóval csináltam, de természetesen bármilyen nehezebb tárgy jó helyette: kisebb kettlebell, féltégla, kinek mi akad a kezébe 🙂

A nehezék alá mindenképpen tegyünk egy hőálló tálat, és feltétlen kesztyűben dolgozzunk, mert a tál és a nehezék is hamar átforrósodik!

Kb 10 perc alatt a hús szépen átsül, óvatosan megfordítjuk és a másik felét is megsütjük. Az a legjobb benne, hogy nem lesz száraz, a külseje mégis ropogós.

Főtt édesburgonyával kínáltam.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük