Paleolit Éléskamra csokitorta omlós piskótával

Csokisabb már nem is lehetne ez a csokitorta, aminek elkészítése nem túl bonyolult és nem is időigényes, továbbá semmi extra hozzávaló sem szükségeltetik.

Hűtőben 3 – 4 napig is eláll, már ha marad belőle, akármilyen maradék paleo dzsem jól illik hozzá és ízlés szerint megpakolhatjuk szezonális gyümölccsel, én leginkább valamilyen bogyóst ajánlok, mert savanykásságával azok ellensúlyozzák leginkább a tömény, de mégsem émelyítő édességet.

Hozzávalók:

– 1 csomag Paleolit Éléskamra omlós piskóta keverék

– 6 db M-es tojás

– csipet só

– 6 ek. hideg víz

– 2 ek. kókuszolaj

– 60 g eritrit

A piskótát elkészítjük a csomagoláson lévő leírás szerint:

A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéket kemény habbá verjük egy csipet sóval, a sárgákhoz adjuk az édesítőt, amit szintén kézi robotgéppel habosra keverünk.

Beleöntjük a vizet, a kókuszolajat és a lisztkeveréket, majd csomómentesre keverjük.

Óvatosan összeadjuk a két masszát és 24 cm – es tortaformában 180 Celsius – fokon kb. 35 perc alatt készre sütjük.

Kihűtjük és kettévágjuk.

Az alsó részét tortatálra fektetjük, ráöntjük a csokikrém háromnegyed részét, tetszés szerinti bogyós gyümölccsel megszórjuk, beborítjuk a felső piskótalappal, megkenjük a dzsemmel és ráöntjük a maradék csokikrémet.

Szederrel vagy más savanykás gyümölccsel díszítjük, jól behűtve tálaljuk.

Paleolit Éléskamra húsvéti kalács

Ez az enyhén sós kalács tökéletesen passzol a húsvéti sonka mellé, nagyon kiadós, hamar elkészíthető és tojásérzékenyek is fogyaszthatják.

Hozzávalók:

– 1 csomag Paleolit Éléskamra sós nyújtható lisztkeverék

– 150 ml víz

– 60 g kókuszolaj

Az összes hozzávalót egy tálba öntjük, kézzel alaposan átgyúrjuk, és 10 percet pihentetjük. Nem kell hűtőbe tenni!

A tészta pár perc alatt összeáll, nem ragad, sokkal könnyebb vele dolgozni, mint a tojásos verzióval!!

Hat részre osztjuk a tésztát és szilikonlapon kb. 15 cm – es rudakat sodrunk belőlük.

Két kalácsot fonunk, a végeit rögzítjük és 190 Celsius – fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt készre sütjük.

Figyelem!! Én a tetejét megkentem tojássárgájával, az érzékenyek ezt természetesen hagyják el, helyette szórják meg szezám- vagy lenmaggal, de a nagy szemű só is jó választás.

Paleolit Éléskamra nagyi palacsintája

Egyszerűen és gyorsan elkészíthető palacsinta, ami nem szakad, könnyen forgatható és semmilyen markáns íze nincsen.

Hozzávalók:

– 4 db M-es tojás

– 1 csomag Paleolit Éléskamra nagyi palacsintája lisztkeverék

– 3,5 dl szóda

– 2 ek. kókuszolaj

– 40 g eritrit

Krém:

– 4 db banán

– 2 dl kókusztejszín

– 1 mk gyömbér

– 3 ek kakaópor

– 1 ek por eritrit

A tojásokat elkeverjük a szódavízzel és az olvasztott kókuszzsírral.

Hozzáadjuk a lisztkeveréket és az eritritet, alaposan eldolgozzuk, és 10 perc pihentetés után a hagyományos palacsintához hasonló módon kisütjük.

Csokikrém:

Az összes hozzávalót két késes aprítógépbe tesszük, egyneműre keverjük és a palacsintára öntve vagy abba betekerve tálaljuk.

Anyasüti datolyás muffin

Ez a mennyei desszert nem tartalmaz feleslegesen hozzáadott rostot, konjak lisztet, de útifű maghéjat sem.

Babáknak már egy éves kortól adható, de biztos vagyok benne, hogy hamar a felnőttek kedvence is lesz 😉

Hozzávalók:

A tészta:

– 1 db M-es tojás

– 60 g reszelt nyers cukkini

– 60 g kókuszolaj

– 120 g Anyasüti süteményvariációk lisztkeverék

A töltelék:

– 2 dl kókusztej

– 20 dkg magozott datolya

– 20 dkg mazsola

– 1 tk. őrölt szegfűszeg

– 1 ek. natúr kakaópor

A hab:

– 3 db M-es tojásfehérje

– 5 csapott ek. por eritrit

A tészta hozzávalót egy tálban összegyúrjuk, majd 10 perc pihentetés után szilikonos formákba nyomkodjuk és180 Celsius – fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt készre sütjük, kihűtjük.

A habhoz a tojásfehérjéket felverjük az édesítővel, habzsák segítségével szilikonlapra formázzuk és 160 Celsius – fokon kiszárítjuk, félretesszük.

A datolyát és a mazsolát a kókusztejhez adjuk, és közepes lángon, gyakran megkeverve addig főzzük, míg pépes nem lesz.

Hozzáadjuk a szegfűszeget és a kakaót, majd botmixerrel krémesre aprítjuk.

A krémet a kihűlt kekszkorongokra halmozzuk, tetejükbe egy – egy habsapkát nyomunk és kínálásig hűvös helyre, de nem hűtőbe tesszük!

Anyasüti zserbó

Zserbót nem csupán karácsonykor sütök, de tény, hogy az őszi – téli időszakban többször kerül a hétvégi asztalra, mint úgy egyébként.

Az új dió megjött már, a baracklekvár is kihűlt, szóval minden adott volt ehhez a csemegéhez.

Máris mutatom!

Hozzávalók:

– 5 db tojás

– csipet só

– 2 ek. citromlé

– fél tk. szódabikarbóna

– 70 g Anyasüti puha babakeksz alap

– 15 g kókuszolaj

– 80 g eritrit

– sárgabarack lekvár

– 20 dkg darált dió

– csokimáz: kókuszolaj + natúr kakaópor

A csokimázhoz a kókuszolajat és a kakaóport elkeverjük, majd félretesszük.

A piskótához a tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéket kemény habbá verjük a sóval és a szódabikarbónával, a sárgákat pedig elkeverjük a citromlével, az eritrittel és a kókuszolajjal.

A fehérjehabhoz adjuk a sárgás masszát és a lisztkeveréket, majd a mixert a legalacsonyabb fokozatra kapcsolva az egészet alaposan elkeverjük.

Ezt a mennyiséget egy 20 cm átmérőjű szilikonos tortaformába öntjük és 190 Celsius – fokon kb. 25 perc alatt készre sütjük (tűpróba!).

Kihűtjük, majd kettévágjuk.

Az alsó lapot alaposan megkenjük lekvárral, megszórjuk dióval és eritrittel, rátesszük a másik lapot, arra is kerüljön lekvár és dió bőven, majd az egészet nyakon öntjük a csokimázzal.

Kínálásig tegyük hűtőbe!

Paleolit Éléskamra csokis muffin

Ez a süti annyira egyszerű, annyira gyors és olyan finom, hogy nálunk felkerült a heti szinten elkészítendő édességek listájára!

Külön plusz pont, hogy nem túl édes, ár – érték arányban kiadós és ízlés szerint megpakolható finomságokkal 🙂

Mivel nem vagyunk mikró – pártiak, nem volt kérdés, hogy sütőben fog sülni, ebből az egy csomagból nekem 5 db normál méretű muffin lett.

Hozzávalók:

– 1 csomag Paleolit Éléskamra csodacsokis paleo bögrés süti

– 1 db tojás

– 3 ek. víz

– 3 ek. kókuszolaj

– tetszés szerint magok, aszalványok, csoki kockák

A tojást, vizet és a kókuszolajat kézi habverővel egyneműre keverjük, hozzáadjuk a lisztkeveréket, alaposan eldolgozzuk és szilikonos formákba öntjük. Én félig töltögettem őket, klasszul feljön majd a tészta 🙂

Tetszés szerint dobálunk a közepükbe apróra vágott aszalt gyümölcsöt, csokoládét, de törökmogyoró, kesudió vagy mandulaszeletek is kerülhetnek bele.

180 Celsius – fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt készre sütjük, majd kihűtjük.

Anyasüti kapros rakott palacsinta

Hmmm de imádom a kapros – túrós palacsintát! Paleósan pedig végre én is ehetek belőle 😉 Nem nagy macera elkészíteni, és ha marad másnapra, akkor sem szárad ki – köszönhetően ennek a szuper palacsinta – alapnak!

Hozzávalók:

A palacsintához:

– 6 db M-es tojássárgája

– 6 ek. kókuszolaj

– 210 ml víz

– 120 g Anyasüti baba palacsinta alap

A töltelékhez:

– 11 db tojásfehérjéből készült ToTu

– 1 tk. só

– 1 ek. citromlé

– 30 g Cocomas

– csipet őrölt fehér bors

– fél tk. őrölt fekete bors

– 1 ek. szárított kapor

– 3 db tojássárgája

– 1 ek. Cassava dara

A tetejére: reszelt parmezán

A töltelékhez az összes hozzávalót kikeverjük, és félretesszük, hogy kicsit besűrűsödjön.

A palacsintákhoz a tojássárgákat kikeverjük a vízzel és a kókuszolajjal, hozzáadjuk a lisztet, csomómentesre dolgozzuk és felforrósított kókuszolajon kisütjük (10 – 12 db).

A palacsintákat megpakoljuk a töltelékkel, hőálló tálba rétegezzük és a maradék töltelékkel meglocsoljuk.

Parmezánt szórunk rá és 180 Celsius – fokra előmelegített sütőben 40 perc alatt készre sütjük.

Paleolit Éléskamra lekváros gombóc

Kísérletnek indult, aztán olyan jól sikerült ez a lekváros gombóc, hogy muszáj megosztanom veletek. Persze csak a receptet, mivel a desszert már réges – régen elfogyott 😉

Hozzávalók:

– 1 csomag Paleolit Éléskamra magliszt – mentes nyújtható tészta

– 50 ml víz

– 50 g kókuszolaj

– 4 db M-es tojás

– 50 g eritrit

– natúr lekvár

– forgatáshoz: darált mák + eritrit

A lisztkeveréket egy tálba szórjuk és alaposan elkeverjük az édesítővel.

Egy másik tálba ütjük a tojásokat, hozzáadjuk a vizet és a kókuszolajat, majd az egészet homogénre keverjük és a lisztbe öntjük.

Kézzel addig gyúrjuk, hogy ne ragadjon, majd kettévesszük és pár percet pihentetjük.

Szilikonlapon lassú mozdulatokkal kinyújtjuk, téglalapokat vágunk belőle, s megtöltjük a lekvárral.

Gombócot formálunk belőlük és forrásban lévő vízbe dobjuk 5 percre.

Azon melegében eritrittel ledarált mákba forgatjuk.

Paleolit Éléskamra rántott cukkini

Tombol a cukkiniszezon, én aztán kihasználom rendesen 😀 Most éppen rántott cukkini készült 🙂

Hozzávalók:

– szeletelt cukkini

– 1 csomag Paleolit Éléskamra ropogós panírmorzsa

– tojás

– szezámmagliszt

– só

– kókuszolaj a sütéshez

A cukkinit sózzuk, és félretesszük, hogy kiengedje a levet.

A tojást felverjük, és előkészítjük a többi hozzávalót.

Egy serpenyőben felforrósítjuk az olajat, a cukkini szeleteket lisztbe, tojásba és panírmorzsába forgatjuk, majd a forró kókuszolajban kisütjük.

Húsok mellé szuper nyári köret, nálunk egyszerű húsmentes főételként is megállja a helyét 😉

Paleolit Éléskamra rántott csirkemell

Ropogós, ízletes bunda bármilyen húshoz, nem csak vasárnapokra 😉

Hozzávalók:

– szeletelt csirkemell

– szezámmagliszt

– 1 csomag Paleolit Éléskamra ropogós panírmorzsa

– tojás

– só

– bors

A sózott, borsozott húst paleo lisztbe (pl. szezámliszt, mandulaliszt) forgatjuk, felvert tojásba mártjuk, majd megforgatjuk a paleo panírmorzsában és zsiradékban készre sütjük.