Anyasüti zserbó

Zserbót nem csupán karácsonykor sütök, de tény, hogy az őszi – téli időszakban többször kerül a hétvégi asztalra, mint úgy egyébként.

Az új dió megjött már, a baracklekvár is kihűlt, szóval minden adott volt ehhez a csemegéhez.

Máris mutatom!

Hozzávalók:

– 5 db tojás

– csipet só

– 2 ek. citromlé

– fél tk. szódabikarbóna

– 70 g Anyasüti puha babakeksz alap

– 15 g kókuszolaj

– 80 g eritrit

– sárgabarack lekvár

– 20 dkg darált dió

– csokimáz: kókuszolaj + natúr kakaópor

A csokimázhoz a kókuszolajat és a kakaóport elkeverjük, majd félretesszük.

A piskótához a tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéket kemény habbá verjük a sóval és a szódabikarbónával, a sárgákat pedig elkeverjük a citromlével, az eritrittel és a kókuszolajjal.

A fehérjehabhoz adjuk a sárgás masszát és a lisztkeveréket, majd a mixert a legalacsonyabb fokozatra kapcsolva az egészet alaposan elkeverjük.

Ezt a mennyiséget egy 20 cm átmérőjű szilikonos tortaformába öntjük és 190 Celsius – fokon kb. 25 perc alatt készre sütjük (tűpróba!).

Kihűtjük, majd kettévágjuk.

Az alsó lapot alaposan megkenjük lekvárral, megszórjuk dióval és eritrittel, rátesszük a másik lapot, arra is kerüljön lekvár és dió bőven, majd az egészet nyakon öntjük a csokimázzal.

Kínálásig tegyük hűtőbe!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük