Szamócás túrótorta

Különleges hozzávalók nélkül készült ez az egyszerű desszert, első paleós sütijeim egyike 2010 – ből 🙂

Hozzávalók:

A piskóta:

– 4 tojás

– 35 g kókuszliszt

– 10 dkg eritrit

– csipet só és szódabikarbóna, pár csepp citromlé

– 1 ek. kókuszolaj

A töltelék:

– 30 dkg ToTu

– 40 dkg szamóca

– 5 dkg eritrit

– fél citrom leve

– 2 dl víz

– 2 dkg zselatinpor

Elsőként elkészítjük a piskótát a szokásos módon:

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét felverjük egy csipet sóval, egyenként hozzáadjuk a sárgákat, a lisztet, édesítőt, a kókuszolajat, szódabikarbónát és a citromlevet is.

Szilikonlappal bélelt csatos tortaformába simítjuk és 25 perc alatt 170 Celsius – fokon készre sütjük, majd kihűtjük.

Amíg a piskóta hűl, elkészítjük a tölteléket:

A szamócát apróra vágjuk és egy keverőtálba öntjük. Hozzáadjuk az összetört ToTu – t, a citromlevet és az eritritet, majd jó alaposan elkeverjük.

Nem baj, ha összetörik a szamóca is, de azért ne legyen pépes a massza 🙂

Megfőzzük a zselatint: 2 dl hideg vízben feloldjuk a port, lassú tűzön, állandó kevergetés mellett forrásig melegítjük.

Lehúzzuk a tűzről és hagyjuk kihűlni.

Ha a zselatin kihűlt, a szamócás masszához keverjük, és pár órára hűtőbe tesszük.

Dermedés után levesszük róla a forma oldalát, a torta tökéletesen szeletelhető, a zselatinnak köszönhetően nem folyós.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük