Rakott tök

Gyorsan és egyszerűen összedobható, liszt nélküli egytálétel, 100% paleo alapanyagokból. Bevallom, magam sem gondoltam volna, hogy ez ilyen finom lesz, kettőnknek két napi vacsoránk volt, némi jégsalátával körítve.

Hozzávalók:

– 1 kg gyalult tök (kaporral)

– fél kg pulyka darált hús

– só, bors, őrölt kömény, borsikafű

– 2 db M-es tojás

– 3 dl paleo tejszín

– 2 fej vöröshagyma

– 2 gerezd fokhagyma

– 2 ek. zsír

– 1 ek. tisztított vaj (elhagyható)

Egy serpenyőben felforrósítunk egy kanálnyi zsír, üvegesre pároljuk rajta az egyik fej összekockázott hagymát.

Rádobjuk a húst, fűszerezzük és készre pároljuk. Ha szükséges, egy kevés vizet öntünk alá, le ne égjen, de fontos, hogy forraljuk is el róla, mert a tök sok levet fog engedni.

Az egészet egy keverőtálba öntjük és félretesszük.

A serpenyőben felforrósítjuk a másik evőkanálnyi zsírt, megpirítjuk rajta a másik, szintén felkockázott hagymát és rászórjuk a kapros tököt.

Időnként megkeverve félpuhára pároljuk, a felesleges vizet elforraljuk róla, sózzuk, hozzáadjuk a tisztított vajat, majd a húshoz öntjük és alaposan átkeverjük.

Egy keverőtálban homogénre keverjük a tejszínt, tojásokat és a fokhagymát.

Hőálló edénybe öntjük a tökkel elkevert húst, az egészet meglocsoljuk a tojásos tejszínnel és 180 Celsius – fokra előmelegített sütőben 40 perc alatt készre sütjük.

Letakarni nem szükséges, így könnyebben elpárolog róla a felesleges víz.

Rozmaringos – tökös pogácsa

Igazi őszi – téli harapnivaló ez a tökös pogácsa, ami szívet melengető színével és illatával barátságosabbá varázsolja a még szürke hétköznapokat is.

Szuper eltüntetése a maradék sült töknek, másnap sem száraz és nagyon laktató.

Hozzávalók:

– 150 g sült tök

– 35 g kókuszolaj

– 1 db M-es tojás

– 60 g szezámmagliszt

– 60 g tápiókakeményítő

– 10 g útifű maghéj

– 2 tk. só

– 1 tk. szódabikarbóna

– 1 ek. ecet

– 1 tk. szárított rozmaring

Egy keverőtálban minden hozzávalót alaposan összegyúrunk, majd ezt a masszát fél órán át pihentetjük.

Egy gáztepsit szilikonos sütőlappal kibélelünk, a sütőt előmelegítjük 180 Celsius – fokra.

Diónyi darabokat csípünk a masszából, formázzuk és a tepsibe pakolgatjuk, tetejüket ízlés szerint díszítjük magokkal vagy szárított rozmaringgal, majd 25 perc alatt készre sütjük.

Ebből a mennyiségből 15 db pogácsa lett.