Grillázs vaj

Ez a krém ízvilágában teljesen felidézi a hagyományos lagzikban éjfél körül körbekínált tömény cukros desszertet, a grillázs tortát.

Már annak idején sem tudtam belőle megenni 3-4 falatnál többet, nincs ez másképp ezzel a krémmel sem.

Rendkívül tömény, laktató, de korábbi verziójához képest jóval egészségesebb!

Hozzávalók:

– 30 dkg dió

– 60 g eritrit (por)

– 20 g kókuszolaj

A diót egy hagyományos méretű gáztepsibe szórjuk, egy rétegben elterítjük és 190 Celsius – fokra előmelegített sütőben 20 percig pirítjuk.

Akkor jó, ha már kezd egy kicsit odakapni, így lesz igazi grillázs – íze a krémnek is.

Két durva szövésű konyharuha között ledörzsöljük róla a héját és aprítógépbe tesszük.

Hozzáadjuk a kókuszolajat és az édesítőt, majd pépesre daráljuk.

Ha nem vagyunk elégedettek az állagával, botmixerrel tovább tudjuk lágyítani.

Ez a művelet eltart jó 10 percig, de érdemes időt szánni rá, nem amolyan tessék – lássék módon ledarálni csak 🙂

Hűtőben tároljuk.

Cukkinilángos

Lisztkeverék nélkül készítettem ezt a lángosra hasonlító kenyérpótlót, ami néhanapján Nálunk önálló uzsonnaként is megállja a helyét.

Hozzávalók:

– 1 db kisebb cukkini

– 4 ek tápióka keményítő

– 4 ek bambuszrost liszt

– 2 ek szezámmag liszt

– 1 csapott ek só

– sütéshez kókuszolaj vagy állati zsír

A cukkinit kétkéses aprítóban ledaráljuk, majd botmixerrel pépesítjük, hozzáadjuk a liszteket és a sót.

Alaposan összegyúrjuk és negyed órát pihentetjük, hogy a lisztek felvegyék a folyadékot. Ha túl híg a massza, bambuszrostot tegyünk még hozzá!

Kézzel vagy kanállal ellapogatjuk és kevés forró zsíron, kis lángon mindkét oldalát pirosra sütjük.

Csokipuding – kakaó nélkül

Ezt a desszertet elsősorban azoknak ajánlom, akik érzékenyek a kakaóra, másodsorban pedig mindenki másnak 🙂

Villámgyorsan elkészíthető és teljesen olyan ízű és állagú, mint egy hagyományos csokipuding!

Állaga miatt tortakrémnek is tökéletes!

Hozzávalók:

– 6 dl kókusztej

– 3 ek. eritrit

– 3 csapott ek. zselatin

– 3 púpos ek. karobpor

A kókusztejet egy lábasba öntjük.

A száraz hozzávalókat egy tálban elkeverjük, csomómentesre feloldjuk a tejben és lassú tűzön, folyamatosan kevergetve forrásig melegítjük.

Poharakba töltjük, s ha langyosra hűlt, dermedésig hűtőbe tesszük!

Szafi Reform kókuszgolyó

Raffaello íz- és látványvilág, természetesen cukor-, laktóz- és gluténmentesen! Pár perc alatt elkészül, nem kell sütni és hűteni sem.

Hozzávalók:

– 65 g kókuszreszelék

– 40 g kókuszolaj

– 50 g Cocomas

– 10 g kókuszliszt

– 10 g vaníliás eritrit

– 40 g Szafi Refrom süteményliszt

– 10 g szeletelt mandula vagy 16 szem blansírozott mandula

– plusz kókuszreszelék a forgatáshoz

Az összes hozzávalót kimérjük, alaposan összegyúrjuk és kigombócozzuk.

Ha szeletelt mandulánk van csak kéznél, akkor azt is nyugodtan keverjük a masszába, nem baj, ha összetörik.

Ha blansírozottat használunk, azt a gombócok közepébe nyomkodjuk.

Kókuszreszelékbe forgatjuk.

Nem kell hűtőben tárolni.

A megadott mennyiség 16 darabra elegendő.

Webáruházunkban minden hozzávalót megtaláltok kedvező áron, gyors és olcsó házhoz szállítással, melyet a GLS futárszolgálat végez.

Nézzetek be Hozzánk: www.naturkucko.hu

Paleolit Éléskamra tojásmentes töltött lepény

Pikk – pakk elkészíthető ez a tojásmentes, 100% paleo sós lepény, amihez csupán öt hozzávaló szükséges 🙂

Hozzávalók:

– 1 csomag Paleolit Éléskamra nyújtható sós lisztkeverék

– 150 ml víz

– 60 g kókuszolaj

– mindenmentes felvágott

– parmezán

A lisztkeveréket egy tálba szórjuk, elkeverjük, majd hozzáadjuk a vizet és a kókuszolajat.

Kézzel csomómentesre dolgozzuk és 10 percre bedobjuk a hűtőbe.

A szalámit felszeleteljük, a sajtot lereszeljük és a sütőt előmelegítjük 180 Celsius – fokra.

A tésztát kettévesszük, az egyik felét egy szilikonos sütőlapon kinyújtjuk és átemeljük a gáztepsibe, amiben majd megy a sütőbe.

A tésztát megpakoljuk a szalámival, megszórjuk reszelt sajttal és beborítjuk a másik, szintén óvatosan kinyújtott tésztalappal.

Széleit összenyomkodjuk, a tetejét pedig villával megszurkáljuk, hogy a felesleges gőz távozni tudjon, s ne pukkanjon szét.

Előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sütjük.