Málnakrémes piskóta

Egyszerűen elkészíthető torta, 100% paleo recept! A hozzávalók természetesen glutén-, cukor-, tejszármazék- és szójamentesek!

Piskótához:

– 5 db M-es tojás

– 2 ek. citromlé

– csipet só

– fél tk. szódabikarbóna

– 10 g kókuszliszt

– 20 g makadámdióliszt

– 80 g por eritrit

– 2 ek. kókuszolaj

Krémhez:

– 4.5 dl kókusztej

– 30 dkg málna

– 10 dkg por eritrit

– 5 csapott ek. zselatin

Csokimázhoz:

– 3 ek. kókuszolaj

– 5 ek. natúr kakaópor

Elsőként elkészítjük a piskótát: a tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét felverjük a sóval, citromlével és az eritrittel, majd félretesszük.

A sütőt bekapcsoljuk 180 Celsius – fokra.

A tojássárgákhoz adjuk a kókuszolajat és a szódabikarbónát, majd kézi mixerrel habosra keverjük. Óvatosan a felvert fehérjehabhoz öntjük és a masszához szitáljuk a liszteket is.

Alaposan elkeverjük, vigyázva, hogy a habot ne törjük össze!

Szilikonlappal bélelt csatos tortaformába öntjük, az előmelegített sütőbe toljuk és alul – felül sütési módban 30 percen át békén hagyjuk.

Ennyi idő alatt elkészítjük a krémet:

A kókusztejet egy lábasba öntjük, elkeverjük benne az eritritet és kis lángon melegíteni kezdjük. A málnát botmixerrel pépesítjük és azt is a tejhez adjuk.

Beleszórjuk a zselatint és folyamatos kevergetés mellett forrásig melegítjük, de elzárjuk, mielőtt teljesen felforrna.

A krémet hűvös helyen kihűtjük, majd a piskótára tesszük és pár órát a hűtőben hagyjuk, hogy megdermedjen.

A mázhoz a kókuszolajat kikeverjük a kakaóporral és meglocsoljuk vele a süti tetejét.

Szafi Reform málnás pite

Bármilyen friss gyümölccsel elkészíthetitek ezt a gyors pitét, én a málnaszezont használtam most ki 🙂

Hozzávalók:

– 10 g Szafi Reform süteményliszt

– 40 g gesztenyeliszt

– 30 g por eritrit

– 1 ek. kókuszolaj

– csipet só

– 1 ek. bio citromlé

– késhegynyi szódabikarbóna

– 4 db M-es tojás

– 2 marék málna

A tojásokat kettéválasztjuk és a fehérjéket kemény habbá verjük egy csipet sóval és a szódabikarbónával.

A sárgákhoz adjuk a kókuszolajat, por eritritet és a citromlevet, majd kézi mixer segítségével az édesítő olvadásáig habosítjuk.

A sárgás masszát a habhoz öntjük, beleszitáljuk a liszteket és nagyon óvatosan, de alaposan elkeverjük vigyázva, hogy a habot ne törjük össze.

Szilikonos piteformába öntjük a masszát, megpakoljuk a málnával és 180 Celsius – fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt készre sütjük.

Én alul – felül módozatot használtam, a szilikonos forma átmérője kb. 25 cm.